A MAGYARORSZÁGI PINCEVESZÉLY-ELHÁRÍTÁS TÖRTÉNETE
AZ 1970-ES ÉVEKTŐL A 2000-ES ÉVEK KÖZEPÉIG



Az 1970-es évektől kezdve számtalan hazai településen okozott gondot egy olyan műszaki probléma, melynek nem ritkán katasztrófahelyzet elé állította városaink, községeink vezetését: a régi korokban épített, vájt pincerendszerek által keltett pinceomlások, beszakadások.

Az évtized második felétől – az illetékes hatóságok és szakmai szervezetek ritkán tapasztalható  összefogásával – a problémák kezelésének egy olyan gyakorlata alakult ki, mely több mint 30 éven át nemzetközi viszonylatban is egyedülálló volt.

Jómagam több mint 27 éve foglalkozom e témával, tudomásom szerint sem Európában, se máshol a világon nincs olyan ország, ahol ezt a komoly feladatot hozzánk hasonlóan felvállalta volna bármelyik társadalom. És ez igaz az 1990 előtti és a rendszerváltozás utáni évekre is: kisebb-nagyobb intenzitással mindegyik kormány, minden érintett települési elöljáróság (akár tanácsnak, akár önkormányzatnak hívták is) kivette részét a problémák kezelésében.

 Hazánk a földrész egyetlen olyan országa, ahol a települések majdnem 20 %-a alatt pincerendszerek húzódnak. Ennek történelmi okai vannak, a pincéket, föld alatti üregeket különféle célokra használták eleink, s nem szabad elfelejteni, hogy sok magyarországi település alatt (közülük is kiemelkedő módon a Főváros alatt) barlangrendszerek kilométeres sora húzódik.

 

A kezdetek (az 1970-es évek)

A pinceproblémák számos településünkön (pl. Egerben, Pécsett, Miskolcon, de olyan kisebb falvakban is, mint Villánykövesd, vagy Sajószentpéter) már a régebbi korokban, száz évvel ezelőtt megjelentek. Intézményesen azonban – ismereteim szerint – első ízben Budapest XXII. kerületében (Budafokon) kezdtek foglalkozni a pincékkel, és a hozzájuk kapcsolódó támfalakkal, bélésfalakkal az 1960-as években. A kerület a saját forrásaiból és a Főváros támogatásával kezdte meg a pincék által okozott károk elhárítását, ami elsősorban a közutak állékonyságának biztosítására szorítkozott.

Igazán komoly károsodások azonban Egerben és Pécsett jelentek meg az 1970-es évek elején. Több utcát le kellett zárni, épületek fala omlott le, műemlékek, intézményi épületek kerültek veszélybe. Az esetek az országos sajtóban is nagy visszhangot keltettek.

A problémával foglalkozó szakemberek hamar felismerték, hogy a pincék nem csak a már meglévő objektumokat veszélyeztetik, de a városok fejlesztésének is komoly akadályai lesznek.

1971-ben az Országgyűlés is megtárgyalta a két város problémáját, majd 1973-ban az egyik országgyűlési bizottság átfogó elemzést ismerhetett meg az akkori helyzetről.

A különféle fejlesztésekhez kapcsolódó építésgeológiai, talajmechanikai vizsgálatok rámutattak arra, hogy az új épületek, mérnöki létesítmények megvalósítása során ezek a tényezők olyan különleges intézkedéseket és többletköltségeket jelentenek, melyek akár lehetetlenné is tehetik a tervezetek megvalósítását.

Közben a problémák már olyan nagyságrendben és intenzitással jelentkeztek, hogy elkerülhetetlenné vált az, hogy intézményesített formában foglalkozzanak vele a városvezetők és a szakma. Ez azt jelentette, hogy egyrészt komplex, azaz a pinceveszélyhez kapcsolódó minden szakágat magában foglaló tevékenységre volt szükség, másrészt meg kellett találni a veszély-elhárítási munkák anyagi forrását.

Ennek megfelelően Pécsett is és Egerben is a mérnöki tudomány majd’ minden szakága bevonásra került, de más tudományágak (például a régészet, műemlékvédelem) szakemberei is folyamatosan közreműködtek a munkálatokban.

A gondok kezelésére 1974-ben az akkori Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium irányításával létrejött egy Tárcaközi Koordináló Bizottság, mely 1975-ben kidolgozta a két városra vonatkozó átfogó veszély-elhárítási programot. Ezzel egyidejűleg ebben az évben Eger 50 millió forint, Pécs 24 millió forintos keretet hozott létre – javarészt saját forrásaiból – az azonnali veszélyelhárítási munkákra és a további évek előkészítő munkálataira.

Ezzel kezdődtek meg azok a komplex tevékenységek, melyek eredményeként a mai napig ez a két város – a sok probléma, akadály és nem ritkán vészhelyzet közepette – példamutató  módon kezelte a pinceproblémákat.

Pécs és Eger ma ismert képe, a város működésének biztosítása ezeknek a tevékenységeknek köszönhető. Csak példaként néhány fontos szegmens:

-   a közműcsatornák rehabilitációja

- új kerülőutak építése, ezzel a közúti forgalom kiszervezése a belvárosi területekről

-   épületek felújítása

-   felszíni vízelvezető hálózat kialakítása

-   a veszélyes objektumok állandó felügyelete 

 

A fentiekre vonatkozó komplex programok 1975 őszére készültek el, ezek váltak később más települések részére is követendő megoldásnak. Ennek alapján az Állami Tervbizottság az elvégzendő feladatok költségvonzatát 1,2 milliárd forintban határozta meg, és a munkák elvégzésre 15 évre becsülte.

Ez a döntés tette lehetővé azt, hogy mindkét városban elkötelezettséggel és nagy szakmai hozzáértéssel induljanak meg azok a munkák, melyek szinte minden részletükben teljesen új technológiák, módszerek kidolgozását kívánták meg, s melyek a – korábban már említett – számos szakma közreműködésével voltak csak végezhetők.

A komplex programok fontos részévé vált a felújított, biztosított pincék, terek újrahasznosításának lehetővé tétele, ahogy erre mindkét településen számos jó példát találunk az elmúlt évtizedekből.

Miközben a munkálatok folytak, az illetékesek fontosnak tartották, hogy a szakma és a nagyközönség is megismerje a veszély-elhárítási munkák mibenlétét, lényegét. 1975 áprilisában és 1979 novemberében két „Városi pincerendszerek” című konferenciát rendeztek, melyen a szakemberek ismertették a kutatásaik eredményeit, valamint a munkálatok végzése során alkalmazott műszaki megoldásokat. A konferenciákról készült egy-egy kiadvány is, melyek a téma – tudomásom szerint a világon első – írásos szakirodalmát jelentik.

Nagyjából ezzel egy időben, 1978-ban jelent meg Dr. Kleb Béla, a Budapesti Műszaki Egyetem Mérnökgeológiai tanszéke tanárának könyve „Eger múltja a jelenben” címmel, mely mai napig a legjelentősebb, a pinceveszély-elhárítással foglalkozó kiadvány hazánkban. A könyv az egri pincék kialakulásának és történetének bemutatása mellett részletes tájékoztatást ad természeti és mérnökgeológiai adottságaikról a kőzetkörnyezetüktől kezdve a felszín alatti vizeken át a korábbi megszüntetésükig. Természetesen külön fejezet foglalkozik a pinceveszély-elhárítási tevékenységgel és az ahhoz kapcsolódó járulékos munkákról.

 

A pinceveszély-elhárítási program országos programmá bővülése

A problémák közben más településeken is olyan nagyságrendben és intenzitással jelentkeztek, hogy 1976-tól kezdődően gyakorlatilag 2006-ig országos programként központi pályázati támogatással kellett ezeket a belterületi-, közterületeket, közutakat, közintézményeket és közműveket veszélyeztető tönkremeneteleket kezelni.

Az 1979-es konferencián már több település is beszámolt hasonló problémákról. Közülük Szekszárd és Szentendre már rendelkezett a pécsihez, egrihez hasonló komplex programmal, így ezeket a településeket is – a Koordináló Bizottság véleményezését követően – bevonták az országos veszélyelhárítási programba. Ezt figyelembe véve az 1981-85 évekre – a korábbi éveknél korlátozottabb, de még mindig igen jelentős – 850 millió forintos keret került betervezésre a munkálatok elvégzésére.

1984-ben három újabb településén, Budapest XXII. kerületében (Budafokon), Nagymaroson és a Heves megyei Ostoroson jelentkeztek olyan mértékű problémák, melyek mindenképpen beavatkozást igényeltek. Budafokon a felhagyott pincelakások és az azokban tárolt hulladék, Nagymaroson a vízmű építése miatt megnövekedett közúti teherforgalom okozott pincebeszakadásokat, míg Ostoroson az egykori barlanglakások és a hozzájuk kapcsolódó sziklafalak omlása a településre bevezető egyetlen közutat tették járhatatlanná.

Az 1986-90-es évekre az immár hét település pinceproblémáinak kezelésére 960 millió forint került előirányzatra az állami költségvetésben.

1990 végére a 15 éves program keretében összesen 2850 millió forintot költött az ország a pinceveszély-elhárítási munkálatokra.

 

Település

Költség         (millió Ft)

Mentesített pincék hossza   (km)

Eger

1208,3

49,1

Pécs

1035,7

46,3

Szekszárd

191,5

5,5

Szentendre

118,9

2

Budapest XXII.kerület

229,5

2,6

Nagymaros

42

0,5

Ostoros

24,1

0,2

 

 

A fentieken kívül az akkori közlekedési minisztérium finanszírozásában – de a pinceprogramokhoz kapcsolódóan – került sor Egerben a 25. sz., és Pécsett a 6. sz. főközlekedési út városokat kikerülő szakaszainak megépítésére. Ennek eredményeként jött létre például Pécsett a mai már a városkép fontos elemének számító közúti alagút is.

A kutatási munkákhoz jelentős forrással (mintegy 50 millió forinttal) járult hozzá a Központi Földtani Hivatal, mely az érintett települések építésföldtani-mérnökgeológiai térképezését végezte el.

 A XX. század végére a lokális jellegű és nagyobb kiterjedésű tönkremenetelek már a településfejlesztési munkák akadályává váltak az érintett falvakban és városokban. Nem lehetett utakat, közműveket építeni, iskolák, templomok, lakóépületek mentek tönkre, melyek helyreállítása jelentős anyagi áldozatokat kívánt meg az Önkormányzatoktól. Ez egyfajta hátrányos helyzetet teremtett azokkal a településekkel szemben, akiknél ez a fajta probléma (kedvezőbb adottságaik miatt) nem jelentkezett.

 

Az 1990-es, 2000-es évek

1988-ban az ÉVM átfogó vizsgálatot készített a témában. Ennek eredményeként – az akkor már megszűnt építésügyi minisztérium helyett a Közlekedési Minisztérium, majd az Ipari Minisztérium – újabb 14 települést vont be az országos pinceveszély-elhárítási programba. Ezek: Báta, Budapest I. kerülete (a Budai Vár), Csolnok, Diósd, Esztergom, Mágocs, Miskolc, Noszvaj, Novaj, Paks, Sülysáp, Szerencs, Tokaj, Veszprém. A program 1991-95 között az elvégzendő munkákra 2,1 milliárd forintot igényelt.

Az újonnan belépő települések egyben új szakmai és városszervezési, üzemeltetési problémákat is felvetettek. Az itt található pincék, föld alatti tárolóterek más és más kőzetkörnyezetben feküdtek, amihez újabb veszély-elhárítási módozatokat kellett kifejleszteni, de komoly gondot jelentett a pinceomlással érintett területek felett futó utak, építmények védelme is. Közülük is kiemelkedik a Budai Vár, ahol a föld alatti járatok a felbecsülhetetlen értékű, a világörökség részét képező műemlékállományt veszélyeztettek.

A Belügyminisztérium – mint az új társadalmi rendben az önkormányzatok felügyeleté ellátó kormányzati szerv – 1991 júliusában átvette a pinceprogram irányítását, és kidolgozott egy pályázati rendszert. Az 1992. évtől az állami költségvetésben minden évben meghatározott keret (először 350 millió forint, majd sok éven át 500-500 millió forint) került elkülönítésre a pince- és partfalomlásokkal küzdő települések problémáinak megoldására. Ezzel egyidejűleg felállításra került egy Tárcaközi Bizottság, melyben az érintett minisztériumok (belügy, pénzügy, ipari stb.) mellett a szakmai intézmények (pl. a Földtani Hivatal, Geológiai Szolgálat) is képviseltették magukat. A Bizottság döntött a pályázatok elbírálásáról, végezte a helyszíni ellenőrzéseket és a pénzügyi elszámolások ellenőrzését.

Szintén rendelkezésre állt országos szinten az a műszaki szakembergárda, akik a szükséges beavatkozások előkészítését, tervezését, a tervek bírálatát, a veszély-elhárítási munkák kivitelezését és műszaki ellenőrzését nagy tapasztalattal és szakmai gyakorlattal végre tudta hajtani. Az Önkormányzatok részéről a veszélyes területek fokozott figyelése, a lakosság tájékoztatása, a károsodások bejelentése az érintett hatóságok felé (pl. katasztrófavédelem) szintén gyakorlott módon történt meg.

1993-ra több mint 40 településen vált szükségessé a központi támogatások igénybevétele. Az önkormányzatok forrásai nem voltak elegendőek a problémák megoldására, és gondot jelentett a megfelelő szakértelem hiánya is. A Tárcaközi Bizottság és a korábban már támogatásban részesített települések szakemberei, valamint a témában járatos szakmai szervezetek, cégek igyekeztek minden segítséget megadni a veszély-elhárítási munkákhoz.

Ebben az időszakban nyílt például lehetőség arra, hogy e sorok írója találkozhatott a fővárosi hasonló tevékenységet végző kollégáival (Budafok, Kőbánya „pincés” szakemberével), megismerhette az ott folyó munkákat és közösen ellátogathattak Pécsre, Egerbe, Paksra.

Időközben egyre több településen merültek fel hasonló gondok. Volt év, amikor száznál több támogatási igény futott be az állami szervekhez, melyek igyekeztek a felmerült problémák és az egyes települések teherbíró képességének megfelelő segítséget adni.

Az elmúlt 40 évben több mint 520 magyarországi településen folytak pince- és partfalomlás miatti veszély-elhárítási munkák. 

Több százmilliárd Ft-ra becsülhető az az érték, mely a program keretében megmentésre került (utak, közművek, iskolák, óvodák, templomok, vasútvonalak, vízfolyás medrek, városfalak, középületek, lakóházak stb.). A példamutató, komplex szemléletű veszély-elhárítási munkához a központi támogatás mellett az Önkormányzatok nagyságuktól és teljesítőképességüktől függően 10%-40% közötti önrészt rendeltek hozzá.

2006-ra a beavatkozási igény meghaladta az 1,5 milliárd Ft-ot, melynek csak töredékét tudta a Belügyminisztérium biztosítani. A támogatás a sok jogos veszély-elhárítási igény miatt felaprózódott. Ennek folytán az országszerte megkezdett kivitelezési munkák zöme nem volt befejezhető, a félbehagyott nagy értékű létesítmények az időjárás viszontagságainak kitéve károsodhatnak. A komplex szemléletű veszély-elhárítási munka évente átlagosan akkori árszinten 600 -800 millió Ft-os Belügyminisztériumi Pályázati keretből valósult meg, melyhez az Önkormányzatok nagyságuktól és teljesítőképességüktől függően 10%-40% közötti önrészt rendeltek hozzá.

 

Azon pinceomlásokkal és partfalproblémákkal küzdő települések listája, melyek 1974 és 2006 között rész vettek az országos veszély-elhárítási programban

 

Abasár, Abaújszántó, Abaújvár, Acsa, Alsómocsolád, Annavölgy, Arka, Aszód, Alsónána,

Babarc, Baja, Bajna, Bakonybél, Bakonyszentkirály, Bakonycsernye, Bakonynána, Bakonyoszlop, Balatonföldvár, Bár, Báta, Bátaapáti, Bátaszék, Baté, Belvárdgyula, Bénye, Berente, Bernecebaráti, Birján, Bodrogkeresztúr, Boldogkőváralja, Bonyhád, Borsodgeszt, Bölcske, Budajenő, Budakalász, Budakeszi, Budapest I. ker., Budapest II. ker., Budapest X. ker., Budapest XXII. ker., Budaörs, Bükkaranyos, Bükkszék,

Cered, Cikó , Csatár, Cserdi, Cserénfa, Cserépváralja, Csesznek, Csolnok,

Dág, Dunabogdány, Domaháza, Diósd, Dorogháza, Dunaföldvár, Dunaszekcső, Dunaszentmiklós, Dunaújváros,

Eger, Egerág, Ercsi, Érd, Egerszalók, Egerszólát, Emőd, Erdőhorváti, Erdőbénye, Értény, Erzsébet, Esztergom, Etyek,

Fazekasboda, Feked, Felsőmocsolád, Fertőboz, Fertőrákos, Fonyód, Füzérradvány,

Galgagyörk, Galgaguta, Geresdlak, Golop, Gomba, Gönc, Göncruszka, Gyód, Gyöngyös, Gyöngyöspata, Gyönk, Györköny,

Hajós, Harc, Halmajugra, Harsány, Hásságy, Hatvan, Hedrehely, Hejce, Hidas, Hidegség, Hőgyész, Hollóháza,

Igar, Ivánbattyán, Jásd, Kács, Kakasd, Kaposkeresztúr, Káva, Kékesd, Kemence, Kesztölc, Kisbárapáti, Kisdorog, Keszü, Kisgyőr, Kisherend, Kismányok, Kisnyárád, Kisvejke, Kisszékely, Kocsola, Kompolt, Koppányszántó, Köblény, Kökény, Komlóska, Kölesd, Kulcs, Kurd,

Lábatlan, Lad, Leányvár, Legénd, Lesencefalu, Lesencetomaj, Liptód, Lothárd, Lovászhetény, Lovasberény,

Mád, Mágocs, Magyarnádudvar, Majs, Makkoshotyka, Mályinka, Maráza, Márok, Mecseknádasd, Mende, Miskolc, Miszla, Monok, Monyoród, Mórágy, Mőcsény, Mucsfa,

Nagybörzsöny, Nagybudmér, Nagykónyi, Nagymányok, Nagymaros, Nagynyárád, Nagyrada, Nagyvejke, Nagyveleg, Nemesnádudvar, Nemesvita, Nemti, Neszmély, Nyergesújfalu, Nógrádkövesd, Nógrádsáp, Noszvaj, Novaj,

Óbánya, Olasz, Olaszliszka, Ostoros, Ozora, Őcsény, Örvényes,

Paks, Palkonya, Palotabozsok, Pánd, Pápa, Parád, Pécs, Perbál, Perőcsény, Pilismarót, Piliscsév, Pilisszántó, Pilisszentiván, Püspökhatvan, Rácalmás, Rád, Regöly, Rezi, Romonya,

Sajóbábony, Sály, Sárkeresztes, Sárospatak, Sátoraljaújhely, Siklós, Simonfa, Solymár, Sopron, Sülysáp, Szomolya, Szerencs, Szálka, Százhalombatta, Szécsény, Szederkény, Szegi, Szekszárd, Szellő, Szemely, Szentendre, Szín, Szob, Szőkéd,

Tabajd, Tállya, Tarcal, Tardona, Telkibánya, Tevel, Tihany, Tinnye, Tolcsva, Tordas, Tornaszentjakab, Tibolddaróc, Tolna, Tök, Tokaj, Törökbálint, Törökkoppány, Töttös, Túrony,

Udvari, Ugod, Újpetre, Úny, Úri, Üröm,

Vál, Várdomb, Varsád, Várvölgy, Vaszar, Velény, Véménd, Verőce, Veszprém, Villány, Villánykövesd, Vilyvitány, Visegrád, Vizsoly, Vértesacsa, Vilmány,

Zalaszentgrót, Zebegény, Zengővárkony, Zabar, Zsámbék

 

2006 és 2010 között vis maior omlásokkal érintett települések listája

Annavölgy, Arka, Aszód

Babarc, Bajna, Balatonföldvár, Báta, Bátaapáti, Bátaszék, Borsodgeszt, Bölcske, Budaörs, Bonyhádvarasd,

Cered, Cserépváralja, Császártöltés,

Dömös , Dunaföldvár, Dunaszekcső, Dunaújváros,

Eger, Ercsi, Érd, Egerszalók, Eger, Egerág, Ercsi, Érd, Egerszalók, Értény, Erzsébet,

Feked, Felsőnána,

Gomba, Gönc, Gyöngyöspata,

Hajós, Harsány, Hejce, Hidas, Hőgyész,

Iregszemcse,

Kesztölc, Kisdorog, Koppányszántó, Kisapostag, Kulcs, Kökény, Kisharsány, Kakasd, Kozármisleny, Kishartyán,

Liptód,

Mád, Mályinka, Mecseknádasd, Mende, Miskolc, Mórágy, Mőcsény, Magyarsarlós, Maráza, Mecsekpölöske,

Nagybörzsöny, Nagykónyi, Nagymaros, Nemesnádudvar, Nyergesújfalu,

Olasz, Olaszliszka, Ostoros, Ozora,

Paks, Pécs, Pári,

Rácalmás, Regéc

Sály, Sátoraljaújhely, Sirok, Sülysáp, Szomolya, Szín, Simontornya, Szederkény, Szőkéd, Százhalombatta,

Tabajd, Tarcal, Tardona, Telkibánya, Tornaszentjakab, Töttös, Tamási,

Újpetre, Úri,

Vál, Várdomb, Velény, Véménd, Verőce, Villány, Villánykövesd, Visegrád, Vajszló, Zebegény, Závod,

 

 

A fenti tanulmány 1990 előtti évekre vonatkozó fő forrásai a Belügyminisztérium 1994-ben megjelent összefoglalója (szerk.: Balogh Gyula), valamint az egyes településekről a szerző által összegyűjtött információk

 

VÁROSOK, TELEPÜLÉSEK

Eger

Pécs

Budapest X. kerület (Kőbánya) →

Budapest XXII. kerület (Budafok)

A Budai Vár pinceveszély-elhárítási munkálatai →

 




Ha valami érdekel, esetleg segítségre van szükséged:

© Mednyánszky Miklós 2007-2019