A tömedékelésnek a bányászatban többféle gépesített technológiája is létezik: készül úgynevezett repített vagy fúvott tömedékelés is. Ezek lényege, hogy a nehezen megközelíthető, vagy veszélyes járatokba gépi erővel viszonylag távolról (gumiszalagról ledobva vagy nagy átmérőjű csövön át fúvatva) juttatják be az anyagot. Ismereteim szerint a pinceveszély-elhárításban ezeket a módszereket nem alkalmazták még.

2. A pincék megerősítése

A megmaradó pinceterek megerősítésének végleges módozatai elsősorban a mélyművelésű bányászatban és az alagútépítésben kidolgozott technológiákon alapulnak. 

Leggyakrabban az épített megtámasztószerkezetekkel történő biztosítás fordul elő gyakorlatunkban, de egyes területeken más eljárásokat is nagy számban alkalmaztak. Ám míg az épített szerkezetek építése szinte kivétel nélkül mindenhol megvalósítható, az egyéb eljárásoknak vannak korlátai.

A hazai pincerendszerek esetében az alábbi megerősítési módozatok alakultak ki:

       - épített szerkezetekkel történő megtámasztás

       - lőttbetonos falazatbiztosítás

       - kőzethorgonyzás

2.1. épített szerkezetekkel történő megtámasztás

Az emberiségnek a pincék, föld alatti üregek megtámasztására szolgáló legelső és legrégebben használatos technológiája. Tulajdonképpen már az őskor embere is alkalmazta barlangjainak kialakításakor, de az ókorban már szélesen elterjedt megoldás volt.

Nem csak hazánkban, de az egész világon a különféle célokra használatos pincék túlnyomó többsége ilyen megtámasztással rendelkezik.

A szerkezetek készültek kőből, téglából, betonelemekből - a bányászat és az alagútépítés ugyanezeket az anyagokat használta és használja mai napig. Ez az a technológia, módszer, mely először bizonyíthatóan a pincékben jelent meg, később kerül át a nyersanyagkitermelésbe, közlekedésépítésbe.

A pincék veszélyes állapotának kialakulásáért nem ritkán épp e régen beépített szerkezetek tönkremenetele a felelős.

A pinceveszély-elhárítás során az elmúlt évtizedekben több féle falazási rendszer, anyaghasználat bevezetésére volt kísérlet, de egyértelművé vált, hogy a mélyművelésű bányászatban alkalmazott úgynevezett betonidomkőnél vagy  bányakőnél jobb eszköz nincs e célra.

Ezek az építőelemek nagyszilárdságú betonból készülnek olyan méretben, hogy egy ember még meg tudja emelni őket. Az idomkő profilja enyhén kúp alakú - ez azt a célt szolgálja, hogy faragás, törés nélkül boltíveket lehessen rakni belőlük, de egymással ellentétesen forgatva falazat is készülhessen felhasználásukkal.

Szilárdságuk 3-4-szer nagyobb, mint a hagyományos falazótégláé, és ami egyedülálló előnyük, nedvesség, víz hatására - a téglával ellentétben - nem mennek tönkre, nem veszítik el szilárdságukat. Súlyuk 14-50 kg között van, a leggyakrabban használatos VA-30-as jelű idomkőből egy 4 méteres átmérőjű boltívhez (bányásznyelven: „gurtni”-hoz) 33 db szükséges.

Az idomkövek további előnye, hogy nagyon flexibilis lehet a felhasználásuk, minden formához, pincealakzathoz jól illeszthetők, bonyolult szerkezeti formák (például áthatások, keresztboltívek) is megépíthetők alkalmazásukkal.

Alkalmasak határolófalak készítésére ugyanúgy, mint pillérek, boltíves áthidalások megépítésére. Az excentrikus terhelésekre - mint minden, elemekből készülő fal - érzékenyek az ebből készült falazat. Ezért falazat építésekor a fugáknak a falazat tengelyére merőlegesen kell feküdniük. Az előírt habarcsvastagságot pontosan be kell tartani, se vastagabb, se vékonyabb nem lehet, mint az adott kőtípusra előírt. 

Az építés során az általános bányatechnológiai és balesetvédelmi előírások tartandók be.

Ahhoz, hogy a megépített falazott szerkezet valóban fel tudja venni a kőzetekből ráháruló terhet, a falazat és a természetes kőzet közötti kapcsolatot biztosítani kell. Erre szolgál a hátűrkitölés.

Kisebb rés esetén beton vagy cementhabarcs kitöltés készül, nagyobb hátűr esetén az építési munkából származó törmeléket, nagyobb darabos anyagot, esetleg darabolt falazóanyagot használnak fel e célra. A nagyobb darabokat úgy helyezik el, hogy beékelődjenek a kőzet és a falazott szerkezet közé, majd a hézagokat soványbetonnal vagy cementhabarccsal kitöltik. Csak ebben ez esetben lesz tényleges kapcsolat a falazat és a pincét határoló kőzettömeg között.

A falazáshoz minden esetben cementhabarcsot használnak. A mészhabarcs kötéséhez ugyanis a levegő széndioxidja kell, a föld alatti térben elzárt szerkezetben a mészhabarcs nem tudna megkötni. Régészek találtak olyan több száz éves mészhabarccsal készült öntött falazatot, melyben a mész még nem kötött meg.

Az idomkövekből készült falazatok és boltívek csatlakozásának, áthatásának kiépítése nagy szaktudást igénylő feladat.  

A megtámasztószerkezetekkel történő építést az itt megtekinthető fotógalériában mutatom be. 

2.2. lőtt betonos pinceerősítés (torkrét)

Elsősorban a 70-es, 80-as években alkalmazták több helyen is az országban. Lényege, hogy a kellően letisztított falfelületre és főtére méretezett, betonvasakból álló hálót rögzítettek, majd közép- vagy nagynyomású betonfecskendővel nagy erővel földnedves, kis frakciókból álló adalékkal készült betont lőttek a falra.

Az eljárás tulajdonképpen egy vakolási technológia, de a mélyépítésben a munkagödör megtámasztások készítésére, valamint az alagútépítésben már régóta használják.

A pincemegerősítések esetében igen költséges volta miatt csak azokon a helyeken érdemes alkalmazni, ahol egyrészt nagy felületek stabilizálása szükséges, másrészt pedig ahol lehetőség van a kiszolgáló berendezések hosszú távú telepítésére.

Ahol nagy kőzetnyomás léphet fel, használata csak kiegészítő szerkezettel (például kőzetcsavarozással) célszerű, mert a néhány centiméter, esetleg egy deciméter vastagságú tokrétbeton fal még a vasalással sem képes hosszú távon a kőzetkihajlás felvételére.

Igen fontos tudnivaló - sajnos nem mindig figyelnek erre - hogy a tokrétozott felületet nem szabad megkötése előtt lesimítani, mert ezzel a homogenitását zavarjuk meg.

Pécsett, Egerben, és a kőbányai sörgyári pincékben találkozhatunk nagyon sok tokrétozott pincebiztosítással.  

Lőttbetonos védelem (Eger)

Lőttbetonnal megerősített falazat és boltív (Kőbánya)

 

2.3. Kőzetcsavarozás (horgonyzás)

 

A kőzetcsavarozási technológia a skandináv országokban terjedt el először, ott a kemény gránitban hajtott alagutak, tárók kedvelt stabilizálási módja. Később az ércbányászatban is alkalmazták, egyes külföldi szénbányákban a tokrétozással együtt kedvelt megoldás. Hazánkban a bányászatban csak az 1970-es években terjedt el. Annál sűrűbben alkalmazták a pinceveszélyelhárítás területén a 80-as években.

Lényege, hogy az üreget körülvevő kőzettömegben hajtott furatokba elsőként nagyszilárdságú acélrudakat betonoznak be olyan mélységben, hogy elérjék a stabil, másodlagos kőzetréteget.   Ezt követően a csavarszárak, rudak körüli rést ragasztóanyaggal (korábban cementhabarccsal, újabban műgyantával) kiöntik. Kötése után a rúd vagy csavarszár végén lévő menetre anyát hajtanak, mely a kőzetre fektetett lemezt a falhoz, főtéhez szorítja, ezzel mintegy „rászorítva” a felette, mögötte fekvő kőzettömeghez.

A lyukak átmérőjének, a rudazat hosszának és átmérőjének meghatározásához , a lyukkiosztás megtervezéséhez pontos és részletes számítások szükségesek.

A módszer csak ott alkalmazható, ahol a fúrási mélységben stabil, jó tartóképességű kőzetanyag fekszik.

Ezért több helyen (például a Budai Vár töredezett kőzetösszletében, vagy agyagban, löszben fekvő pincékben) ez a módszer nem alkalmazható.

 Kőzetcsavarozás tervezése, kivitelezése igen nagy szakértelmet igényel, és nem olcsó technológia. Azonban azokon a helyeken, ahol a teljes pincetér-szelvény megmaradása elengedhetetlen, ez a legjobban alkalmazható eljárás.

 

A kőzetcsavarok lehetnek pontrögzítésűek vagy folyamatos rögzítésűek. Ez utóbbiaknál a feszültség felvétele az egész csavarszáron történik, ezért rugalmasabbak az előzőnél.

A horgonyzásos módszer alkalmas rétegzett kőzetek megtartására is. Amennyiben megfelelő mélységű a csavarbehajtás, a csavarok egy tartóréteget (boltívek esetén egy ívesen kialakuló szilárduló réteget) alkotnak, így nem csak az egyes kőzetek felfeszítésével, hanem e hatással is hozzájárulnak az üreg körüli kőzettömeg stabilizálásához.

Tény, hogy az eljárás igen költségigényes. Maga a fúrási munka is, de a beépítendő anyagok, majd az utólagos furatinjektálás is speciális felszerelést és tudást igényel. Nem véletlen, hogy az alagútépítésben legtöbbször kombinálva, más módszerekkel együtt használják

A kivitelezés során ügyelni kell a technológiai előírásokra és arra is, hogy a fúrással megzavart kőzetek omlásnak vannak kitéve. Viszont alkalmas repedezett kőzetek azonnali megfogására is, és mivel aránylag gyorsan kivitelezhető, ezért erre a célra különösen alkalmas.

Kőzetcsavarok rajza

Kőzetcsavarozott vágat körül kialakult boltív

   

 

A megfelelő módszer kiválasztásának javasolt szempontjai

 

A pincekárok elhárításához alkalmazott módszer kiválasztásánál minden esetben az érintett pince és a felette, környezetében található természetes környezeti tényezők valamint mesterséges szerkezetek állékonyságának, biztonságának megőrzése az elsődleges cél.

Csak ezután következhet az anyagi megfontolás. Amint azt a bevezetőben is leírtam, a pinceveszély-elhárítással foglalkozó szervezetek jellemzően közpénzből gazdálkodnak. De ez sem lehet oka annak, hogy nem az adott körülményeknek, a fellépő vagy lehetséges veszélyeknek megfelelő technológia, megoldás kerüljön kiválasztásra. Minden ilyen szándék a későbbiekben visszaüt, és egy esetlegesen rosszul megválasztott eljárás nem csak felesleges kiadásnak minősül, de az annak következtében fellépő kár további, nem egy esetben az eredetinél jóval nagyobb költséggel járó beavatkozást fog igényelni.  

 

 

      

---

---