A dorogi szénmedencében egykor folyt bányászatra két természeti veszély leselkedett: a metángáz (sújtólég) előfordulás, és a vízbetörés.

A Gerecse mészkőből álló hegytömbjét át- meg átjárják a karsztjáratok, melyekben jelentős mennyiségű víz van jelen. A vizeket úgynevezett kavernák (nagyméretű földalatti üregek) tárolják, melyek egymással összeköttetésben vannak. Ha a bányászat során a vágatokkal túlságosan megközelítik ezeket a víztározó üregeket, akkor a bányavágatot és a kavernát elválasztó kőzettest már nem bírja a nyomást – a víz áttöri a kőzetet és a bányajáratba ömlik.

A percenként néhány száz literes vízhozamú vízbetörés nem is számított rendkívülinek – a 2-3 m3-es vízhozamnál már "vakaróztak". Volt eset, amikor 6-8 m3 is ömlött be, a legnagyobb ilyen vízbetörés 30 m3/perc volt. Ez már komolyan veszélyeztette a bányák állagát és persze a bányászok testi épségét, életét is. (Dr. Kamburov Stefán, a dorogi szénbányák egykori főmérnökének közlése).

Így hát létkérdés volt, hogy a bányászok ismerjék, hol, merre vannak ilyen víztároló üregek, és azokban mennyi víz van.

Schmidt Sándor, a dorogi szénbányák legendás igazgatója 1935-ben megkereste a Geofizikai Intézet igazgatóját (aki Eötvös Lóránd munkatársa volt annak haláláig), kérve, hogy az Eötvös-féle torziós ingával próbáljon segítséget nyújtani a földalatti víztározó terek felkutatásában. A vizsgálatok eredményre vezettek, az alábbi jelentésben erről olvashatunk beszámolót.

A jelentés végén egy érdekességre is felhívom a figyelmet: a víz keresését "varázsvesszővel" is megpróbálták... persze eredménytelenül...

---