A KŐBÁNYAI PINCEVESZÉLY-ELHÁRÍTÁSI
PROGRAM
A kőbányai pincék története
A főváros X. kerülete, azaz
Kőbánya alatt található az ország legnagyobb, összefüggő pincerendszere. Bár
Pécsett, Egerben és Budafokon a települések alatt található összes pince hossza
ennél jelentősebb több (50, 120 illetve
A kőbányai pincerendszerek a
középső miocén korban lerakódott – leginkább Fertőrákosról ismert – ún.
lajtamészkőben és a vele rokon Budafokon is ismert szarmata mészkőben
helyezkednek el.
A miocénban négyszer öntötte
el a mai Kárpát medence térségét a tenger. A negyedik alkalommal ez már inkább
édesvízi tó volt, melyet az orosz szarmáciai síkságról Szarmata-tengernek nevez
a szakma. Ennek a beltengernek az üledéke rakódott a lajtamészkőre, kb. 12-40
méteres átlagvastagsággal. A mészkövet a későbbi felszíni mozgások megemelték,
egyenetlenné tették – ugyanilyen anyaggal találkozhatunk Budafokon ill. a
Kőbányánál lényegesen magasabban fekvő Tétényi-fennsíkon is.
A mészkőre a későbbi
(pliocén) korban igen jó minőségű agyag telepedett, az úgynevezett pannon
agyag. Ezzel az anyaggal még találkozunk később…
A szarmata mészkő jellegzetes
sárgás, szürkés fehér mészkő, ősmaradványokban gazdag, jól faragható, részben
fagyálló kőzet. Ennek köszönhető, hogy már minden valószínűség szerint az
ókorban is bányászták. Az biztos, hogy a kora-középkortól fontos építőanyagnak
számított. A hagyományok szerint Kőbánya első, IV, Béla 1244-ben keletkezett
adománylevelében a Kőér elnevezés is e tényre utal.
Mészkő megjelenés
a kőbánya-rákos vasútvonal deltájában
Az első, biztos írásos emlék
a kőbányászatról a török korban született: a budai pasa 1678-ban engedélyezte,
hogy kőbányáról szállítsanak követ a kecskeméti templom építéséhez. A töröktől
való szabadulás után óriási lett az igény a jó minőségű építőkő iránt. Míg
Budát jórészt a budafoki és más Buda környéki kőbányákból el lehetett látni
építőkővel, a pesti oldalon csak a kőbányai kő állt rendelkezésre.
Nagyjából ebben az időben
jelent meg területünkön a kőbányászat mellett a Kárpát-medence másik ősi
gazdasági ágazata: a szőlőművelés, bortermelés. Ez nem véletlen, hiszen a
mészkő eleve jó talajt biztosít a bornak (igaz, kicsit savanykásabbak az itt
termett borok), és a kőtermelés folytán közel voltak a bor tárolásához
elengedhetetlen pincék is.
A kőbányai
szőlőhegy (Óhegy) az 1880-as években
Kőbányán is az építőkő
bányászata eltért az ország más helyein történő kőbányászattól. A nagy sík
mészkőfelületeken ugyanis nem lehetett oldalról, teraszosan fejteni a köveket,
hanem felülről bontották meg a sziklatalajt. Egy bizonyos mélységig lefelé haladtak,
majd az így kialakult „udvarokban” kezdték meg az oldalirányú fejtést. A
Jászberényi út – Maglódi út körzetében, az Előd utcában, a Bánya utcában még ma
is megtalálhatók ezek a bányaudvarok, melyekbe széles, enyhe lejtésű utak
vezetnek le. Ezt a módszert alkalmazták Budafokon is, bár ott jóval kisebb
alapterületűek ezek a mélyudvarok. Lejárataik általában meredekebbek és majdnem
mind oldalfalában megtaláljuk a kőfejtéssel együtt kialakított híres barlanglakásokat is.
A kőbányászat a katlanok
oldalából indított tárók segítségével folyt. A lejáratok kellő szélesek voltak
ahhoz, hogy akár szekerek, kocsik is lehajthassanak a bányába, így a fejtett
követ azonnal a szállítóeszközre lehetett rakodni.
Bányaudvar a XIX.
században… …és ma
A kövek fejtése, vágása több
évszázados, évezredes technikákkal folyt.
A kőtestbe először függőleges
hasítékokat vágtak csákánnyal, melyek egymástól való távolsága már egyben
kijelölte a kifejtendő kőtömb méretét. Ezek után függőleges majd vízszintes
ékeléssel választották el a kőtömböket az anyakőzettől, s így olyan méretű
darabokat kaptak, melyek további alakítás, faragás nélkül beépíthetőek voltak.
Hasítékok a
mészkőben (Kőbánya, Óhegy-park)
Hatalmas vágatrendszerek alakultak
így ki. A kőbányászok nem ritkán 8-
Kőbánya alápincézett területei
Azonban a XIX. század vége
felé a felhasználható kő egyre fogyott. Nem véletlen, hiszen a század második
felétől, az addig soha nem látott hatalmas építkezések, városfejlesztések
óriási igényt jelentettek a kő iránt. Kőbányai kőből épült a Lánchíd, a Halászbástya,
a Mátyás templom átépítése, a Citadella stb. Nem csak a kő fogyása volt gond,
hanem az is, hogy az egyre többször bekövetkező omlások, szerencsétlenségek (és
nem kevésbé a kőbányászok, és az ugyanezen területen dolgozó szőlőmunkások
egyre nehezebben kordában tartható viselkedése) miatt a hatóságok egyre
szigorúbb feltételekhez kötötték a kőbányászatot.
Az 1880-as években történt
újabb balesetek miatt már olyan – főleg műszaki – előírások látnak napvilágot,
melyek miatt a kőbányászat veszteségessé válik.
De közben más iparágak is
fellendülőben vannak a kerületben. Az élelmiszeripar (nevezetesen a söripar)
letelepülésének ismertetése napokba telne – csak annyit kell tudnunk, hogy a
kialakított hatalmas, hűvös pincék a sörkészítésre és tárolásra kiváltképpen
alkalmasak voltak. A megtelepült sörgyárak még valamire használták a
pincejáratokat: a mélyből indított víznyerő kutakkal a Kőbánya alatti
karsztréteget elérték, és innen nyerték a sörgyártáshoz nélkülözhetetlen jó
minőségű, tiszta vizet.
A kerület jelenleg is meglévő
problémáival szintén szoros kapcsolatban van egy másik iparág, a téglagyártás.
Illetve nem is maga a gyártás, hanem az ehhez kapcsolódó agyagbányászat. A
korábban említett pannon agyag ugyanis kiváló tégla alapanyag. Erre az építőanyag
gyártásra berendezkedett vállalatok is hamar rájöttek, így már a XIX. század
elején több agyagbánya is működött a kerületben. Hogy milyen mennyiségű
alapanyagról van szó, nem árt tudni, hogy volt időszak, amikor 8 darab
épületkerámiával foglalkozó gyár (téglagyár, porcelángyár stb.) működött
Kőbányán. Az utolsó agyagfejtőhely megszüntetésére alig 20 éve került sor.
A jelenleg legnagyobb gondot
jelentő terület problémáit is e két ipari tevékenységre (kőfejtés és
agyagbányászat) vezethetjük vissza.
A kőbányai pincerendszerek
Budapest X. kerülete alatt a
pincerendszerek két nagy egysége alakult ki, melyek teljes alapterülete
Ezen belül a legnagyobb az
európai viszonylatban is egyedülálló az a hatalmas méretű mesterséges
pincerendszer, melyet egykor teljes egészében a sörgyár használt, és melynek
hossza majd 30 km-t tesz ki. Ez a városközponttól (ez Előd utcától) nagyjából a
Sörgyár utca vonalát követve a Maláta utca – Ihász utca – Óhegy utca – Kada
utca által határolt terület alatt húzódó pincerendszer 6 részből áll.
Legtöbbjüket jelenleg a Dreher Sörgyárak Zrt. kezeli, de egy jelentős része
(nagyjából
Az egykori sörgyári pincék a XIX.
század végén…
… és napjainkban.
A nagy összefüggő rendszer
mellett még kb. két tucatnyi önálló, független pincerendszer ismert a
kerületben. Ezek összhossza kb. 3 km-re becsülhető. Amíg a nagy összefüggő
rendszerek viszonylag elfogadható állapotban vannak – és felügyeletük
biztosított – a független pincék már régóta sok gondot okoznak.
Kevésbé ismert, de a kőbányai
pincerendszerek károsodásai már az 1970-es évek második felében komoly
fejfájást okoztak a kerület és a főváros illetékeseinek. Ekkor eleinte még –
akárcsak Budafokon – csak a közutak biztonsága miatt kellett foglalkozni a
pincékkel, ám 1979-80-ban már olyan épületeket, intézményeket is károsítottak,
melyek azonnali és nagy léptékű beavatkozást igényeltek. Ezekben az években
vált szükségessé például az Ihász utcai óvoda működésének felfüggesztése, mert
az egyik, alá kinyúló pinceág már veszélyeztette az intézmény működését.
Ebben az időben a kerületi
Tanács még csak koordináló szerepet játszott, a munkák irányítását a főváros
szervezetei illetve a különféle bányászati szakmai intézetek, mint a Bányászati
Kutató Intézet, a bányafelügyelőség látta el.
Kőbánya 1992-ben lépett be az
országos pinceveszély-elhárítási programba. Ettől kezdve a Fővárosi Mérnöki Tervező
Vállalat (majd Zrt.) bevonásával elkészültek a középtávú komplex
veszélyelhárítási programok és az éves feladatok ezek alapján kerültek
végrehajtásra.
Az alábbi táblázat az 1994 és
2010 között végzett munkálatokat foglalja össze. A bemutatott időszakban
összesen 386.078.000 forintot fordított az önkormányzat a
pinceveszély-elhárítási program végrehajtására, melynek nagyjából 50%-át a
pályázati rendszeren keresztül állami forrásokból biztosított.
Eközben a nagy méretű
pincerendszereket továbbra is a gazdálkodó szervezetek felügyelték, és
igyekeztek fenntartani állagukat. Az 1990-es évek végén ezek egy része – a
Sörgyári I. telep alatt húzódó pincék –
az önkormányzat birtokába kerültek, ami további feladatot és gondot jelentett a
hatóságok részére.
E pincerendszerben – mely a
Bánya utcától – hatalmas méretű és belmagasságú járatok találhatók, melyeket
egykor a sörgyár tárolási célra használt.
Az általános állagromlás
mellett itt más jellegű problémák is megjelentek. A régi időkben a sörgyár az ezekben
a járatokban fúrt kutakból nyerte a sörgyártáshoz szükséges vizet. Az 1980-as
évekre azonban a kutak vize annyira elszennyeződött, hogy más víznyerési
lehetőség után kellett nézni. A szennyeződés oka minden valószínűség szerint a
főváros agglomerációjának beépülése volt. A Gödöllői-dombság településein ezer
és ezer új lakóház épület, melyek nem voltak megfelelő csatornázással ellátva.
A házakból kikerülő szennyvizek a talajban mozgó rétegvizeket, egyes esetekben
a mélyebben húzódó karsztvizeket elszennyezték, melyek a dombság felől a Duna
irányába húzódva a sörgyári kutakban lévő vizek minőségét tönkretették. A
sörgyár ezért Mátyásföldön fúrt új, mélyebben húzódó kutat, és a pincékben
felhagyott a vízkivétellel. Ennek következtében a sörgyári pincékben és az S1
telepen is a vízszint megemelkedett. Ez utóbbi helyen egész pincetermeket
öntött el, melyek ma is víz alatt állnak, és megszüntetésükre – a magas
költségek miatt – nincs is remény belátható időn belül
Az Óhegy-parki pincerendszer
A független pincerendszerek
közül mindenképpen közül ki kell emelni az Óhegy-park alatti nagy
pincerendszert.
Az Óhegy a kerület
központjában helyezkedik el, tengerszint feletti magassága 130-
Az Óhegy-park alatti pincerendszer
egy 1880-ban készült felmérésen
Kőbányász elődeink először
egy hatalmas katlant mélyítettek, és annak oldalából indították a kőfejtésre
szolgáló járatokat (bányász-nyelven tárókat). Először a katlan testéből
kikerülő követ használták fel, majd az oldalából nyitott tárókon át fejtették és
hordták ki az arra alkalmas követ. A vágatok iránya, futása követte a jó
minőségű követ, így szinte egy labirintusrendszer alakult ki. A pincerendszer
vágatainak teljes hossza több mint
A fejtés a korabeli kézi
technikákkal történt, biztosítás nélkül, pillérek bennhagyásával. Ez jól
megfigyelhető a pincerendszer alaprajzán. Arra ügyeltek, hogy négyes
vágatkereszteződések ne alakuljanak ki, az egymással szemben lévő vágatok ne
fussanak egy helyre.
A mészkő ezen a területen 5-
A bányászat felhagyásával a
vágatok bejáratát vasajtókkal zárták el. Így azok ellenőrizhetetlenné váltak.
Már a múlt században is
emiatt történtek beszakadások, melyek aztán az 1990-es években megismétlődtek.
Közben ugyanis, a hatvanas-hetvenes években az óhegyi katlant kommunális szeméttel
feltöltötték. A vágatokat lezáró ajtók megnyitására és azok szakszerű
feltöltésére nem fordítottak figyelmet. A szemétre anyag került, mely hol
jobban, hol rosszabbul zárja a vizet. A feltöltés és területrendezés során
közpark került kialakításra a területen.
Azonban az elmúlt harminc év
az elhelyezett feltöltő anyagban jelentős változásokat okozott. A folyamatos
vizesedés miatt az anyag tömörödött, és legalább ilyen súlyos gondot okoz, hogy
a szerves anyag bomlása révén jelentős széndioxid fejlődés indult be.
A visszatöltés során a
meglévő pincerendszer állékonyságáról nem gondoskodtak. A járatok nem kerültek
megerősítésre vagy szakszerű tömedékelésre, nem ritkán még annyit se tettek meg
a visszatöltést végzők, hogy a vágatvégeket szakszerűen biztosítsák. A lezárt
ajtók mögött ellenőrizetlen és ezért omlásveszélyes üregek maradtak, elsősorban
a terület észeki részén.
Már a pinceprogram kezdetén
az óhegyi pincerendszerrel foglalkoztak a szakemberek, ismert .
A vékony fedőréteg, a felszín
alá bejutó víz és a feltáratlan, biztosítatlan vágatok vezettek azokhoz a
balesetekhez, melyek országos visszhangot kaptak. 2004. júniusában a parkban kutyát sétáltató
személy alatt keletkezett suvadás, leszakadás. A szerencsétlenül járt személy a
mélyben felgyülemlett széndioxid hatására fulladásos halált szenvedett. A
területet eddig az időpontig biztonságosnak tekintették a szakemberek, hiszen
innen folytak pl. a pincerendszert kiszolgáló szállítások is.
A park ezen része ekkor
elzárásra került, és sürgős intézkedéseket hozott az önkormányzat a további
károk megelőzése érdekében. De még így sem volt minden teljesen megoldva,
hiszen később is történt omlás, egy esetben épp a kutatást végző fúrókocsi
alatt süllyedt meg újra a talaj. A vizsgálatok megállapították, hogy a
szakszerűtlenül végzett rekultiváció, az üregek feletti kis vastagságú
fedőréteg tönkremenetele miatt a korábbiakhoz hasonló havaria bármikor
bekövetkezhet a területen.
Ezért megkezdődött a szisztematikus
veszélyelhárítási munka. Ennek során fúrólyukakon keresztül videofelvételek
készültek, melyek igazolták, hogy a katlan másik oldalán is több rosszul
betöltött pinceág található. A felszakadás több mint 156 m3-el kitöltötték.
Kutatófúrások készültek a fedőréteg és az üregek állapotának vizsgálatára. A
kutatások alapján még további
2006-ra készült el az átfogó
terv. Megállapításra került, hogy a katlan területén lassú, de folyamatos
mozgás tapasztalható, mely a visszatöltés tömörödésének tudható be.
A mozgás veszélyezteti a
felszínt és a korábban kialakult ellenőrzésre és tömedékelésre szolgáló
fúrólyukakat is. 2010 végéig az önkormányzat csak az óhegy-parki
pincerendszerre több mint 158 millió forintot fordított.
2010-ben a pincerendszer
állapota ismét felülvizsgálatra került, és a szakemberek meghatározták a
legfontosabb tennivalókat, azok sorrendjét. Javasolták, hogy a problémák
végleges megoldásáig a terület a nagyközönség elől maradjon lezárva, egyrészt
az előre ki nem számítható omlásveszély, másrészt a széndioxid és egyéb
depóniagázok keletkezése miatt.
A felszín alatti munkavégzést
nehezíti, hogy terület nehezen közelíthető meg, a munkavégzéshez a széndioxid
veszély miatt állandó szellőztetésre van szükség. A munkák végzését ezért több
szakaszra bontották, és egy-egy évben ezen a szakaszok jelentős részének
megtörtént a veszélyelhárítása.
2012-ben a pincerendszer azon
ága, melynél a 2004-es beszakadás történt, végleges lezárásra került, így ott
további omlás már nem fordulhat elő. A munkák befejezését követően rendszeres,
negyedévenkénti ellenőrzést tartanak a szakemberek, melynek során nem csak a
2012-ben végzett munka utóellenőrzése történik meg, hanem a korábban
megerősített járatszakaszokat is megvizsgálják.
Az óhegy-parki pincerendszer a
2000-es években
Ha írni
akarsz, vagy valami jobban érdekel:
