|
A pinceveszély-elhárítás tárgykörében a föld
alatti tárolótereket két kategóriába soroljuk: azokat, melyekben emberi
kéz által épített tartószerkezetek, burkolatok találhatók, pincéknek, a falazat
nélkülieket üregeknek nevezzük. A jelen honlapon mindkét megnevezést használom.
Az üregek pincék kialakításának célja igen változatos volt a történelem
során, de ezzel együtt három jól elkülöníthető keletkezési módot
különböztethetünk meg. Az előző részben már említett közös aspektusok mellett
feltétlenül szólni kell egy olyanról is, mely a későbbi tönkremenetelükben
fontos szerepet játszik, de nem tekinthető műszaki jellegűnek. Ez pedig az a társadalomtörténeti tény, hogy a károkat okozó
pincék, mesterséges üregek múltban történt kialakítása során az őket alkotó
emberek egyáltalán nem, vagy csak igen kis mértékben törekedtek arra, hogy
azokat hosszú élettartamra alkossák meg. Sem a gazdasági-társadalmi viszonyok, sem a műszaki lehetőségek
nem voltak adottak a régi korokban. A középkor, de még az újkor (tehát a török
idők utáni évszázadok) emberei sem terveztek egy emberöltőnél előbbre. Az
alkalmazott technikák, anyagok tehát ehhez igazodtak – s hogy mégis egyes
településen oly sok föld alatti tér megmaradt
napjainknak, sokkal inkább a természetnek, a beépített anyagok esetleges
tartósságának köszönhető, mint az őket alkalmazó emberek előrelátásának. A pincék, mesterséges
üregek tönkremenetelében tehát ez a körülmény is jelentős szerepet játszik,
történt egykor azok kialakítása bármilyen céllal is. Az elsődlegesen tárolási célra készült építményekkel
jellemzően bortermelő vidékeken találkozunk (Balaton-felvidék, Mátra, Bükk,
Tokaji-hegység, Szekszárd és környéke). Nem ritkán több száz éve vájták őket, de csak
kevés olyan maradt fenn, mely folyamatos felügyelet alatt állt volna. A gyakori
tulajdonosváltás, a gazdasági hullámvölgyek gyakran elfeledésre ítélték őket.
Anyagnyerő helyként létesültek azok az üregek, melyeket különféle
építőanyagok bányászata céljából alakítottak ki elődeink. Az építészetben,
építőmesterségben kemény ill. félkeménynek nevezett
kőzetanyagot építőkőnek használták, a jó minőségű homokot (löszt) a vályog
készítéséhez, habarcsok keverésére, ill. töltőanyagként. Legjelentősebb építőkő
bányáink a főváros környékén (Budafok, Nagytétény, Kőbánya, Diósd, Érd) illetve
a Bükk-alján (Szomolya, Egerszalók, Andornaktálya, Eger stb.) találhatók. Az
előző területen mészkövet, míg Borsodban, Hevesben vulkáni tufát termeltek jellemzően
„mélyműveléssel”, azaz a felszín alá benyúló tárókból, vágatokból. Az ilyen
járatok, üregrendszerek okozták az elmúlt évtizedekben a legjelentősebb
problémákat.
A lösztalajok esetében az anyagnyerő helyeket a megfelelő
homokanyag elfogyásával felhagyták. Többségük a lösz rossz állékonysága
következtében beomlott, de még ma is léteznek rejtett, elfeledett üregek. Az ország sok településén találkozunk olyan föld
alatti járatokkal, melyek valamikor a történelem során védelmi célokat
szolgáltak. Eger vagy Buda háborúkban játszott szerepét jól ismerjük, de
például Veszprémben vagy Szekszárdon és környékén is számos ilyen okból
létesült pincejárat található. Míg az előbbi helyen az ostromokkor használták a
járatokat, a Somogyi- és Tolnai-dombság településein (Ozorán, Ártándon vagy a balaton-parti löszfalakban vájt üregekben) a lakosság a
támadók elől bújt el a föld alatt. Egészen különleges problémát okoznak az egykor lakóhelyek
céljára átalakított üregek. Ezek eredetileg legtöbbször anyagnyerő helyként
vagy tároló helyként (pincék) funkcionáltak – és később váltak lakóhellyé – de
léteznek kifejezetten erre a célra készült üregek is hazánkban (pl. Szomolya, Sirok,
Budafok, Miszla, Ozora, Simontornya, Balatonkenese). Nem egy helyen még ma is
laknak a föld alatt családok. A barlanglakásokról itt olvashat az érdeklődő
részletes leírást.
 
A fentiektől eltérő módon és okokkal alakult ki a Budai Vár alatt
található mintegy A fővárosi területeket (Budai Vár, Kőbánya, Budafok) veszélyeztető
pincékről, üregekről, a velük kapcsolatban folytatott veszély-elhárítási
munkákról külön fejezetek szólnak. Érdemes azonban egy város, nevezetesen az Eger alatt található
pincék kialakulásáról pár szót szólni. Ennek oka egyrészt az, hogy itt a
pincék, föld alatti járatok kialakulásának minden
lehetséges okával találkozhatunk, másrészt azért is – s ez nem igazán ismert –,
mert Eger az a település, mely már a korai időktől kezdődően (a XVII-XVIII. századtól) részletes
viszonylag pontos felméréssekkel, dokumentumokkal rendelkezik a város alatt húzódó pincejáratokról. Egerben elsődlegesen a bor tárolása céljából alakították ki
pincéiket az emberek. Eger a kezdetektől fogva egyházi központnak számított,
ami azt jelentette, hogy nem csak a környéken termelt szőlőből készült bor
tárolására kellett a hely, hanem az egyházi dézsmaként lerótt nedű tárolására
is. Kevéssé ismert tény, hogy mivel egész Észak-Magyarország és a Felvidék is
az egri püspökség alá tartozott, ide szállították és itt tárolták és érlelték
az ott termett borokat, például a tokaj-hegyaljai borvidék termését is. Volt
olyan esztendő, amikor több mint 170 ezer akó bort tároltak a város alatti
pincékben, ami több
mint 90 ezer hektolitert jelent. Ha ezt átszámoljuk a 2-3 akós átlagos
hordóméretre, akkor az évente több mint 30 000 darab hordót ad ki –
látható hát, hogy a hatalmas pincerendszerek kialakítása nem volt véletlen. Azt sem árt tudni, hogy noha az Egert megszálló igazhitűek nem
fogyaszthatták a bort (bár e tilalom alól gyakran felmentették magukat), a
szőlő termelése, a bor készítése a török uralma alatt sem szünetelt Egerben.
Ennek egyszerű az oka: ők is tudták, hogy a bor jó árucikk, ezért fontos
bevételt jelentett számukra a borkereskedelem.
Az, hogy Egerben védelmi célokra is készültek pincék, föld alatti járatok, Gárdonyi Géza óta mindenki előtt
ismert. De a város legnagyobb és legkiterjedtebb pincéi (például a székesegyház
alatt található kazamata-rendszer) a borászat mellett sokkal inkább az építőkő
bányászatnak köszönhetik létüket. A végvári harcok idején, majd a török kor utáni újjáépítéshez
mérhetetlenül sok építőanyagra volt szükség. A vár védőfalai, a püspöki
székhely házai, palotái egytől-egyig a város alatt fekvő kőből készültek. A
bányászat hosszan kivájt vágatokban történt, és amikor a város alatti kő
elfogyott, tovább folytatták a kőbányászatot a város környékén. Eközben a város
maga terjeszkedett, s lassan fölé nőtt a korábbi kőbányáknak.
De Egerben készültek pincék lakás céljára is: a lerombolt házak
lakói, a szegény néprétegek a föld alatt húzták meg magukat, s igen sokan váltak
barlanglakóvá a szőlőműveléssel, bor előállításával foglalkozók közül is. Lassan az egész várost és a környező dombokat, hegyeket behálózták
a pincejáratok: Egerben a felmérések szerint több mint De a város azért is érdekes a pinceveszély-elhárítás
szempontjából, mert itt megtalálható minden, a Magyarországon előforduló olyan
kőzetkörnyezet, melyben valaha az ember pincét, tároló helyiséget, esetleg
lakást vájt magának. Erről egy következő fejezet szól...
 
|
Ha valami érdekel, esetleg segítségre van szükséged:
